Merényletek Párizsban
Belga kormányfő: Abdeslam mellett két másik gyanúsítottat is őrizetbe vettek
A tavaly novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezője, Salah Abedslam mellett két másik gyanúsítottat is őrizetbe vettek a péntek délutáni brüsszeli rendőrségi akció során.
2016.03.18 21:17MTICharles Michel belga kormányfő újságírók előtt leszögezte, komoly sikert értek el a terrorizmus elleni harc terén.
A közösen tartott sajtótájékoztatón Francois Hollande francia államfő gratulált a belga hatóságoknak, és elmondta, hogy a korábban feltételezettnél sokkal többen vettek részt a párizsi merényletekben. Mint mondta, a terrorhálózat rendkívül kiterjedt és számos országot érint.
Hollande hangsúlyozta, biztosak benne, hogy a magát Yassine Baghlinak is nevező, belgiumi születésű Abdeslam közvetlenül részt vett a terrorcselekményekben.
Hozzátette, országa Salah Abdeslam minél előbbi kiadatását fogja kezdeményezni.
A francia elnök tényként kezelte, hogy a párizsi támadóknak közük van az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezethez. Francois Hollande emellett arra figyelmeztetett, hogy a terrorfenyegetettség szintje rendkívül magas.
A párizsi elnöki hivatal egyik szóvivője arról számolt be, hogy Barack Obama amerikai elnök telefonon gratulált Hollande-nak és Michelnek a terroristák elleni művelethez.
Salah Abdeslamot pénteken fogták el a brüsszeli Molenbeek negyedben. A 26 éves férfit a rendőri akcióban a lábán meglőtték.
A Le Monde című francia napilap szerint Salah Abdeslam a szükséges kórházi kezelések és maximum 24 óráig tartó őrizetbe vétel után először várhatóan egy belga bíró elé kerül, aki ismerteti vele a belgiumi lövöldözésekkel kapcsolatos vádakat. Ezt követően a belga hatóságok az uniós együttműködésnek köszönhetően várhatóan nagyon gyorsan kiadják Franciaországnak. Ehhez azonban a gyanúsítottnak is hozzá kell járulnia, ellenkező esetben hetekig is eltarthat a kiadatási eljárás.
A francia fővárosban hét helyszínen elkövetett november 13-i terrorcselekményeknek százharminc halálos áldozata volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06