Illegális bevándorlás
Angelina Jolie-t majdnem megfojtotta a csőcselék
A híres színésznő-rendező meglátogatott egy görög menekülttábort, és hát eléggé kiakadt úgy mindenen.
2016.03.17 17:07ma.huAngelina Jolie szerint a jelenlegi válsághelyzetben fontos annak a különbségnek a szem előtt tartása, amely a hazájukból a mélységes nyomor által elűzött gazdasági migránsokat választja el a közvetlen életveszély elől menekülőktől. Nem szabad megbélyegezni azokat sem, akik a jobb élet reményében kelnek útra, de most az üldöztetés és a halál elől menekülők szorulnak azonnali segítségre, és ehhez fűződő jogukat nemzetközi törvények is rögzítik - hangsúlyozta korábban a színésznő.
Angelina Jolie ostorozza a nemzetközi közösséget a szíriai válság megoldatlansága miatt, megdöbbentőnek nevezve, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának képviselői a szíriai háború kitörése óta nem tettek látogatást a térségben, márpedig a diplomáciai megoldásnak ez lenne a kiindulópontja.
Épp ezért ő elment egy görög menekülttáborba, ahol a sajtó és a csőcselék majdnem összetaposta, hiába szólította fel őket, hogy lépjenek hátra és adjanak neki és az általa oltalmazott gyerekeknek utat.
The moment Angelina Jolie was mobbed as she visited a Greek refugee camp.
Közzétette: Telegraph News - 2016. március 16.
Angelina Jolie mobbed during Greece migrant camp visitAngelina Jolie was mobbed by cheering migrants during her visit to a refugee camp in Piraeus, Greece. See the full video: http://reut.rs/1UDpUWX
Közzétette: Reuters - 2016. március 17.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


