Incidensek
Rendbontások a munkajogi reform elleni diáktüntetéseken Franciaországban
Párizsban három rendbontót előállítottak.
2016.03.17 15:50MTIIncidensekkel kezdődött csütörtökön Franciaországban a diákok újabb tiltakozónapja a kormány által meghirdetett munkajogi reform ellen.
Párizsban három rendbontót előállítottak.
Annak ellenére, hogy a szakszervezetek és a diákok nyomásának engedve a kormány hétvégén átírta a törvénytervezetet, a fiatalok ismét utcára vonultak, a múlt heti sikeres tiltakozónap után, amikor is több százezren vettek részt a megmozdulásban.
"Az a cél, hogy ma is tömeges legyen a megmozdulás a fiatalok részéről, a szakszervezetek március 31-i tiltakozónapja előtt" - mondta William Martinet, az egyetemisták legjelentősebb szervezetének, az Unefnek az elnöke, aki legalább ugyanannyi diákot vár délután az utcákra, mint március 9-én. Akkor mintegy 100 ezer gimnazista és egyetemista tiltakozott a 400 ezer munkavállaló mellett az Unef adatai szerint. A hatóságok szerint összesen 224 ezren voltak.
Csütörtökön 23 diákszervezet felszólítására a gimnazisták és az egyetemisták ismét elfoglaltak több tucat oktatási intézményt és a vidéki városokban már délelőtt ezrek vonultak utcára.
Az első felvonulásokon Nantes-ban, Rouenban, Rennes-ben és Marseille-ben rendbontók is megjelentek a diákok közé keveredve, akik összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel. Párizsban pénzintézeteket, egy ingatlanügynökséget és üzleteket rongáltak meg a rendbontók, akik közül hármat őrizetbe vettek a rendőrök. A Le Monde című napilap honlapja szerint két rendőr könnyebben megsérült, mert a rendbontók megdobálták őket. A rendőrség könnygázt is bevetett.
A fővárosban a hivatalos megmozdulás délután 2 órakor kezdődött a Köztársaság téren.
A hetek óta érzékelhető elégedetlenség miatt a kormány elhalasztotta a munkaerőpiac rugalmasabbá tételére irányuló reform parlamenti vitáját, és tárgyalóasztalhoz hívta a társadalmi érdekképviseleteket.
Franciaországban évek óta 10 százalék körül stagnál a munkanélküliség, a 18-25 év körüli fiatalok körében pedig 25 százalékos.
Francois Hollande államfő mandátuma legfőbb célkitűzésének a munkanélküliség csökkentését jelölte meg, és azt is többször jelezte, hogy ha ezt nem sikerül végrehajtania, nem indul újra a jövő évi elnökválasztáson. A munka törvénykönyvének reformja a kormány álláspontja szerint a fiatalok számára szakmai biztonságot, a vállalatok számára pedig rugalmasságot ígér, ez azonban egyelőre nem győzte meg a legfőbb érintetteket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


