Illegális bevándorlás
Uniós ítélet született egy pakisztáni migráns kiutasítása ügyében
Az EU-bírósági döntés értelmében nem csak a menedékkérelmet elbíráló tagállam dönthet a bevándorlók visszatoloncolásáról.
2016.03.17 12:13MTIA menedékkérők attól függetlenül visszaküldhetők az Európai Unióból egy unión kívüli biztonságos országba, hogy erről a kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam vagy másik tagország dönt - állapította meg csütörtöki ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Az ügy előzménye, hogy egy pakisztáni állampolgár 2015 augusztusában jogellenesen belépett Szerbia irányából Magyarország területére, majd - annak ellenére, hogy menekültügyi kérelmet nyújtott be - elhagyta a számára kijelölt tartózkodási helyet, és továbbutazott Csehországba.
A cseh hatóságok az érintett visszavételét kérték, s ennek Magyarország eleget is tett.
A férfi ezt követően újabb menedékkérelmet nyújtott be, amelyet a magyar hatóságok érdemi vizsgálat nélkül elutasítottak, mondván, hogy a kérelmező vonatkozásában Szerbia biztonságos harmadik országnak tekintendő.
A felperes keresetet nyújtott be a határozat ellen a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon, amely a luxembourgi törvényszékhez fordult azzal a kérdéssel, hogy az érintett visszatoloncolható-e a biztonságosnak tekintett országba annak ellenére, hogy a cseh hatóságokat feltehetően nem tájékoztatták a nemzetközi védelmet kérelmező személyek visszaküldésére vonatkozó magyar szabályozásról és gyakorlatról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


