Szferulitek
A dinoszauruszokat elpusztító aszteroida darabkáira lelhettek Kolumbiában
A kutatók parányi, kristályos szerkezetű képződményeket leltek fel, amelyek szerintük az aszteroida becsapódásakor keletkeztek.
2016.03.16 16:34MTI
A dinoszauruszok 66 millió évvel ezelőtti kihalását okozó aszteroida maradványait fedezhették fel Kolumbiában, a csendes-óceáni Gorgonilla-szigeten. Hermann Bermúdez, a Kolumbiai Nemzeti Egyetem geológusa elmondta, az expedíció bizonyítékokat talált rá, hogy az általuk feltárt parányi kristályos szerkezetű képződmények akkor keletkeztek, amikor az áttüzesedett aszteroida anyaga összeolvadt a becsapódás helyszínén lévő kőzetekkel.
Ismertetése szerint a felfedezett maradványok úgynevezett szferulitek - 1,1 milliméter átmérőjű gömböcskék. Rétegük Gorgonilla-szigeten eléri a 2 centimétert. Az igen jó állapotban fennmaradt képződmények mintegy 90 százaléka üveges állagú.
A talált leletek alapján a szakember arra a következtetésre jutott, hogy a becsapódás nyomán a Richter-skála szerinti 13-as erősségű földrengés rázta meg a nyugati féltekét.
A geológus egyedülállónak nevezte a leletet, mivel még sehol sem kerültek elő ilyen jó állapotban lévő szferulitek. Azt nem lehet tudni, hogy ez minek köszönhető, feltételezése szerint a katasztrófa idején a mai Gorgonilla területe az óceán mélyén volt, és csupán egymillió évvel később emelkedett a felszínre.
"Másutt az anyagok évmilliók óta közel voltak a felszínhez" - magyarázta, hozzátéve, a Gorgonilla-szigeten felfedezett leletek az első szferulitek, amelyeket Dél-Amerikában találtak, korábban a becsapódás "törmeléke" kizárólag Közép- és Észak-Amerika területén került napvilágra.
Az aszteroida becsapódásakor körülbelül 200 kilométer átmérőjű kráter keletkezett. Ez a Chicxulub-kráter, amelynek nyomai a Yucatán-félszigeten, illetve annak közelében, a tengeraljzaton maradtak fenn.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06