Szíria
Ez a lépés meglepheti a török kormányt
Föderációba akarnak tömörülni az észak-szíriai kurd autonóm térségek.
2016.03.16 12:43MTIA kurdok sérelmezik, hogy eddig kizárták őket a szíriai konfliktus rendezésére irányuló megbeszélésekből, és úgy döntöttek, hogy föderációban egyesítik az általuk ellenőrzött három autonóm térséget Szíriában.
A lépés megkongathatja a vészharangot a török kormánykörökben. A Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) 1984 óta fegyveres konfliktusban álló Törökország attól tart, hogy a szomszédságában zajló kurd önállósodási törekvések erősítik az elszakadási vágyat saját kurd kisebbsége körében.
Idrisz Nasszan, a kobani autonóm térség külügyeit irányító hivatal tisztségviselője szerint a lépés következtében "kiszélesednek az önigazgatás keretei".
A két évvel korábban létrehozott három autonóm területnek az Észak-szíriai Föderáció nevet akarják adni. A bejelentés szerint a föderációban minden kisebbség számára biztosítják a politikai képviseletet.
A szíriai kurdok legfajsúlyosabb erejét, a Demokratikus Egyesülés Pártját (PYD) eddig Törökország kívánságának megfelelően kihagyták a genfi béketárgyalásokból. Ankara a PKK-hoz tartozónak tartja a PYD-t.
A PYD fegyveres ereje, a Népvédelmi Egységek (YPG) Szíriában az Egyesült Államok vezette szövetségesek légicsapásait kihasználva jelentős területeket foglalt el Északkelet-Szíriában az Iszlám Állam dzsihadista szervezettől, s az YPG hadi sikereit meglovagoló PYD szinte megkerülhetetlen belpolitikai szereplővé nőtte ki magát Szíriában.
A szíriai kurdok egy 400 kilométer hosszú sávot tartanak ellenőrzésük alatt a török határ mentén, illetve az ország északnyugati csücskében fekvő Afrin környékét is felügyelik. A damaszkuszi kormány szombaton kizárta a föderációt mint megoldást Szíria számára, míg a Bassár el-Aszad elnököt támogató Oroszország követendő példának tartja ezt a fajta államberendezkedést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


