Terror
Ankarai merénylet - A külügyminisztérium nem tud magyar sérültről
Körülbelül százan lehetnek a török fővárosban.
2016.03.14 08:11MTIA Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) információi szerint nem volt magyar áldozata a vasárnap este Ankara belvárosában történt robbantásos merényletnek - hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában.
Körülbelül százan lehetnek a török fővárosban - tették hozzá. Menczer Tamás, a KKM szóvivője az M1-nek azt mondta: nem tudnak magyar áldozatról, vagy sérültről. Hozzátette: mindenkit arra kérnek, hogy minél hamarabb regisztrálja magát a konzuli szolgálatnál, a www.konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon, illetve a 00-90-533-699-3694-es ügyeleti számon.
A KKM szóvivője azt is elmondta: folyamatosan elemzik az információkat, de egyelőre nincs olyan döntés, hogy a 2-es kategóriába, vagyis a fokozott biztonsági kockázattal járó országok közé tartozó Törökország besorolásán változtatnának.
Tavaly október óta ez már a harmadik merénylet, amely a török fővárosban történt.
A kormányzó tájékoztatása szerint a robbanószerrel megrakott gépkocsit a város központjában lévő Kizilay tér mellett repítette levegőbe egy öngyilkos merénylő.
A Dogan török hírügynökség jelentése szerint a robbanószerrel megtömött autó akkor robbant fel, amikor a tér egyik buszmegállójában hátulról belerohant az egyik buszba.
A detonáció olyan hatalmas erejű volt, hogy két és fél kilométerre is hallották és látták a helyszín felett gomolygó füstöt. A helyszínre sok tűzoltót és mentőt vezényeltek.
A teret a hatóság lezárta attól tartva, hogy második robbanás követheti az elsőt.
JUST IN: Car bomb targeted civilians at Ankara bus stop, Turkish interior minister confirms https://t.co/EUb9zTzBDZ pic.twitter.com/T52OlNpn6D
— RT (@RT_com) 2016. március 13.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06