Illegális bevándorlás
Kiskorúakat fogdostak a migránsok egy fürdőben
Németországban a rendőrség vasárnap újabb incidensekről közölt jelentéseket a menekültválsággal kapcsolatban.
2016.03.13 14:00MTIAz Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Oberhausen rendőrkapitányságának közleménye szerint szombaton egy helyi fürdőben "erkölcstelen módon érintettek meg" három 11 és 14 éves kor közötti lányt, akik az esetet rögtön jelentették a fürdő személyzetének.
Egy munkatárs értesítette a rendőrséget, többen pedig a rendőrök megérkezéséig feltartóztatták a gyanúsítottakat, nyolc 18 és 21 év közötti fiatalembert, akiket "bevándorlóként tartanak nyilván".
Az ügyet a rendőrkapitányság szexuális bűncselekmények feltárásával foglalkozó osztálya vizsgálja, a gyanúsítottakat előállították, majd a rendőri intézkedések után az ügyészséggel egyeztetve szabadon engedték őket - áll a közleményben.
Az Erfurt tartományi rendőr-főkapitányság közleménye szerint ismeretlenek házilagos készítésű csőbombát hoztak működésbe Eisenach városban egy ház előtt, amelyben szíriai menedékkérőket szállásoltak el. Az eset március 4-re virradóra történt, de a rendőrségnél csak most tettek feljelentést - áll a közleményben, amely szerint személyi sérülés nem történt, az épületben nem keletkezett kár, és a 40-szer 8 centiméter méretű robbanószerkezeten egy horogkereszt volt látható. Az ügyben nyomozást indítottak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


