Szíria
"Aszadnak élve vagy holtan, de távoznia kell!"
Az ellenzéki főtárgyaló szerint csak így lehet békét teremteni az ötösik éve tartó polgárháborúban.
2016.03.13 10:41MTIÉlve vagy holtan, de távoznia kell a hatalomból Bassár el-Aszad szíriai elnöknek - mondta a szíriai ellenzéket tömörítő tárgyalócsoport vezetője hírügynökségeknek szombaton este, kevesebb, mint két nappal a Genfbe összehívott béketárgyalások előtt.
"Úgy gondoljuk, hogy az átmeneti időszak csak (a szíriai elnök) bukása vagy a halála után kezdődhet meg" - jelentette ki Mohammed Allús, a nagyobb ellenzéki csoportokat tömörítő Tárgyalási Főbizottság (HNC) főtárgyalója.
Az ötödik éve tartó polgárháború lezárását célzó átmeneti időszak "nem kezdődhet meg addig, amíg a rezsim vagy amíg ennek a rezsimnek a vezetője a helyén van" - hangoztatta Allús egy genfi szállodában újságíróknak nyilatkozva.
Az ENSZ által kitűzött menetrend szerint a tárgyalások hétfői kezdetétől számítva hat hónapon belül létre kell jönnie Szíriában egy átmeneti kormánynak és egy új alkotmánynak, majd a rákövetkező 12 hónapon belül parlamenti és elnökválasztásokat kell tartani.
A Tárgyalási Főbizottság ragaszkodik ahhoz, hogy egy "teljes körű végrehajtó hatalommal felruházott átmeneti testületben" "nincs helye" Bassár el-Aszadnak.
A damaszkuszi kormányzat azonban elutasítja az ENSZ felszólítását az elnökválasztásra, és az Aszad távozásának követelő hangokat is. Elnökválasztásról kizárólag a szíriai nép dönthet - szögezte le Valid al-Mualem külügyminiszter. A miniszter azt mondta: minden olyan kísérletet visszautasítanak, hogy az elnökválasztást bármilyen formában napirendre tűzzék Genfben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06