A tengerbe csapódtak
Észak-Korea kilőtt két ballisztikus rakétát
A rakéták 500 kilométer megtétele után a tengerbe csapódtak.
2016.03.10 07:41MTIÉszak-Korea két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán-tengerbe - jelentette a csütörtökön a Yonhap hírügynökség a dél-koreai hadsereg vezérkarából származó információkra hivatkozva.
A rakétákat helyi idő szerint csütörtök hajnalban lőtték ki Hvanghae tartományból. Mintegy ötszáz kilométer megtétele után a keleti partvidéken fekvő Vonszan várostól északkeletre csapódtak a tengerbe.
A vezérkar közleménye szerint a dél-koreai hadsereg éberen figyeli a helyzetet, és kész arra, hogy elhárítson bármilyen észak-koreai provokációt.
Észak-Koreának nagy mennyiségű rövid hatótávolságú rakétát halmozott fel, és fejleszti a nagy hatótávolságú és ballisztikus rakétáit. Pont egy héttel ezelőtt hat rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki ugyancsak a Japán-tenger irányában.
Ez alig pár órával az után, hogy az ENSZ újabb büntetőintézkedéseket fogadott el ellene, válaszul arra, hogy január elején újabb kísérleti atomrobbantást hajtott végre, majd egy hónappal később műholdat lőtt fel ballisztikus rakétával, mindkét alkalommal megsértve a BT korábbi határozatait.
A mostani phenjani "kardcsörtetés" azzal hozható összefüggésben, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea a minap megkezdte a térségben a szokásos közös hadgyakorlatát, minden eddiginél több katonák és katonai eszközt vonultatva fel.
Közvetlenül a hadgyakorlat megkezdése előtt Kim Dzsong Un, a kommunista Észak-Korea vezetője megelőző atomcsapással fenyegette meg az Egyesült Államokat és Dél-Koreát, egy nappal később, szerdán pedig bejelentette, hogy országának sikerült ballisztikus rakétákra felszerelhető méretűre kicsinyíteni atomtölteteit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06