Migránsválság
Tartanak a brüsszeli csúcs döntéseitől a macedón határon feltorlódott migránsok
Aggodalommal várják az Európai Unió és Törökország közötti, migrációról szóló csúcstalálkozó eredményeit a görög-macedón határon veszteglő bevándorlók, mivel attól tartanak, hogy az uniós csúcs után, lezárulhat a nyugat-balkáni útvonal.
2016.03.07 11:36MTIAz Idomeniben tartózkodó mintegy 14 ezer migráns közül vasárnap valamivel több mint háromszáz, hétfőn viszont csupán húsz léphetett át Macedóniába, reggel viszont egy vonat is elindult a macedóniai Gyevgyelijából Szerbia felé, amely főleg szíriai családokat szállított, a 450 utas közül mintegy 260 gyerek volt. A migránsok attól félnek, ez volt az utolsó vonat, amely a görög határtól Nyugat-Európa felé indult.
A görög-macedón határon folyamatosan romlik a helyzet - magyarázta az M1 tudósítója -, a bevándorlóknak egyre kevesebb pénzük van, és az élelmiszer, valamint a víz is fogyatkozóban van.
Görögország a napokban 14 befogadóközpontot és egy hot spotot állít fel, amelyekben összesen 17 400 embert tudnak elszállásolni. Az első, 4 ezer fő befogadására alkalmas litóhoroni központ napokon belül megnyílhat. (Litóhoron a görög-macedón határtól mintegy száz kilométerre délre, az Égei-tenger közelében található.)
A több mint 33 ezer, Görögországban várakozó migráns viszont nem szeretné elhagyni a határ térségét attól tartva, hogy ha eltávolodnak, lemaradhatnak a határnyitásról. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a görög hatóságok hogyan szándékoznak elszállítani az embereket az ország belseje irányába.
A macedón hatóságok vasárnap újabb korlátozást vezettek be az országba Görögország felől belépni akaró migránsokkal szemben: csak azokat engedik be, akik háború sújtotta városokból érkeznek.
A szigorítások miatt a bevándorlók egyre elkeseredettebbek, újabb és újabb illegális határátlépési kísérleteket tesznek. Vasárnap Macedóniából tehervonattal próbált Szerbiába eljutni egy 51 fős csoport, ám a szerb határőrök hőkamera segítségével leleplezték őket a szerb-macedón határ melletti Presevóban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06