Illegális bevándorlás
Több mint 12 ezer menekült várakozik zuhogó esőben a macedón határon
Sártengerré változtatta a zuhogó eső az idomeni menekülttábort.
2016.03.04 11:05MTISártengerré változtatta a zuhogó eső az idomeni menekülttábort, ahol immár több mint 12 ezren várnak arra, hogy Macedónia beengedje őket a területére - jelentette a dpa német hírügynökség egyik tudósítója pénteken.
A heves eső ellen nem védenek a rögtönzött sátrak sem, és sokan teljesen átáztak. A helyzetet tovább nehezíti a hideg idő, a hőmérő higanyszála mindössze öt fokot mutat az észak-görögországi határátkelőnél.
Ennek ellenére a bevándorlók vonakodnak beköltözni a határtól több kilométerre délre található, jobban kiépített menekülttáborokba, mivel abban reménykednek, hogy Macedónia mégis továbbengedi őket az áhított célország felé.
Macedónia körülbelül két hete lezárta a határait, és naponta csak néhány száz szíriai, illetve iraki menekültet enged be területére, ezért egyre torlódnak a bevándorlók a balkáni útvonal első állomásán.
Hivatalos adatok szerint összesen mintegy 32 ezer migráns rekedt Görögországban, ahová az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint csak az év eleje és február 29. között több mint 130 ezer menekült érkezett főként Törökországból.
Az elmúlt évben több mint egymillióan használták a balkáni útvonalat arra, hogy elérjék Nyugat- és Észak-Európát.
Eközben csaknem 600 migráns érkezett a pireuszi kikötőbe a görög szigetekről péntek reggel - jelentette a görög állami rádióadó (ERT).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


