Terrorizmus
Használtruhaként próbáltak meg 20 ezer katonai uniformist eljuttatni az Iszlám Államnak
Használtruhaként próbált meg 20 ezer katonai uniformist eljuttatni az Iszlám Állam (IÁ) terroristáinak Spanyolországból egy csoport, amelynek hét tagját még február elején fogta el a rendőrség, de a szállítmányt most foglalták le két spanyol kikötőben.
2016.03.04 10:48MTIA belügyminisztérium tájékoztatása szerint a terepszínű katonai gyakorlóruhákat, más, hétköznapi ruhák alá rejtették összesen három konténerben, amelyek közül kettőt Valencia, egyet pedig Algeciras kikötőjéből akartak eljuttatni hajóval a közel-keletre.
A ruhákat és a konténerben talált egyéb kiegészítőket az Iszlám Állam harcosai mellett az al-Nuszra Front (más néven Dzsabhat an-Nuszra) fegyvereseinek szánták - állítja a tárca, hozzávéve, hogy a lefoglalt holmikkal egy egész hadsereget fel lehetne szerelni.
A terroristákat támogató csoport cégeken keresztül intézte a felszerelések beszerzését és célba juttatást, tevékenységükként használtruha import-exportot jelöltek meg.
A csoport február elején letartóztatott hét tagját azzal vádolják, hogy segélycsomagnak álcázva fegyvereket és pénzt küldtek a terroristáknak.
Spanyolországban gyakoriak a feltételezett dzsihadista terroristákkal és támogatóikkal szembeni akciók. Idén eddig 13 embert tartóztattak le a hatóságok a terrorszervezetekhez fűződő kapcsolata miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06