Letartóztatták
Egy egyiptomi diák Trump megölésével fenyegetőzött
Letartóztattak Kaliforniában egy egyiptomi diákot, mert az interneten azzal fenyegetőzött, hogy megöli Donald Trumpot, a Republikánus Párt pillanatnyilag legnépszerűbb elnökjelölt-aspiránsát.
2016.03.04 07:57MTIA 23 éves Emadeldin El-Szájedet február 12-én tartóztatták le szövetségi nyomozók, de ezt csak csütörtökön hozták nyilvánosságra a hatóságok. A diák egy Los Angeles melletti pilótaiskolában tanult, és a belbiztonsági hatóságok szerint az interneten megjelentetett sorai bizonyítékként szolgálnak az emberölési kísérletre. "Kedvet érzek rá, hogy megöljem Donald Trumpot, és hogy aztán életfogytig tartó börtönre ítéljenek. Az egész világ megköszönné nekem, hogy ezt tettem" - írta Facebook-bejegyzésében az egyiptomi fiatal.
Az amerikai hatóságok még nem emeltek vádat ellene, de egy illetékes bíró elrendelte a kiutasítását, arra hivatkozva, hogy a bejegyzés után El-Szájedet kirúgták a pilótaiskolából, így diákvízuma sem érvényes már. A hallgató ügyvédje, Hani Busra elismerte, hogy védence "rossz ítélőképességről" tett tanúbizonyságot, de amit tett, az csak diákcsíny volt, valójában eszébe sem jutott megölni a republikánus elnökjelölt-aspiránst. Hozzátette magyarázatként, hogy a Facebookra írt bejegyzéshez egy cikk volt csatolva Trump egyik muszlimellenes megjegyzéséről.
Az egyiptomi diákot várhatóan pénteken kiutasítják az Egyesült Államokból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06