Illegális bevándorlás
Szájuk bevarrásával tiltakoznak iráni migránsok a calais-i tábor felszámolása ellen
Szájuk bevarrásával tiltakozik néhány iráni migráns az észak-franciaországi Calais-ban a sátortábor egy részének fokozatos felszámolása ellen.
2016.03.03 16:37MTISzerdán nyolc, csütörtökön pedig kilenc iráni migráns varrta be a száját az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet egyik menedékhelyével szemben, a dzsungelnek is nevezett sátortábor azon részében, amelynek kiürítését hétfőn kezdte meg jelentős rendőri biztosítás mellett a helyi prefektúra.
Valamennyi tiltakozó férfi, szinte mindegyik eltakarta sállal az arcát, s Will you listen now? (Most már meghallgattok minket?) feliratú táblát tartottak maguk elé. Néhányan a helyszínt biztosító rendőrök elé vonultak, miközben pár méterre onnan a prefektúra által megbízott takarítóvállalat buldózere dolgozott.
Francois Guennoc, a L'Auberge des migrants (A migránsok menedéke) nevű segélyszervezet vezetője szerdán azt mondta: a szájbevarrók az ellen tiltakoztak, hogy "lerombolták a viskójukat".
Tavaly novemberben a görög-macedón határon legalább öt, szintén magát iráninak mondó migráns szájbevarrással követelte, hogy engedjék át a határon.
A tiltakozó akcióra Francois Hollande francia államfő és David Cameron brit miniszterelnök találkozójával egy időben került sor. A két ország vezetője a Calais-tól 150 kilométerre található Amiens-ben tartja szokásos éves találkozóját, amelynek fő témája a Nagy-Britanniába átjutni próbáló calais-i migránsok sorsa.
Hivatalos források szerint Nagy-Britannia 22 millió euróval megemeli a Franciaországnak nyújtott támogatást a migránsválság kezelésére. London eddig több mint 60 millió eurót folyósított a francia kormánynak. Az összeget Párizs a Franciaországot Nagy-Britanniával összekötő La Manche csatorna alatti alagút bejárata és a calais-i kikötő körüli övezet biztosítására, valamint az embercsempész-hálózatok elleni küzdelem megerősítésére fordítja.
A Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagút francia oldalán található kikötőváros egykori szeméttelepén tavaly tavasszal illegálisan kialakult, de a hatóságok által mostanig megtűrt sátortábor mellett január elején állítottak fel 125 fűtött lakókonténert, amelyekben 1500 embernek tudnak szállást biztosítani, de eddig csak a konténerek fele telt meg. A hatóságok ide akarják beterelni az elsősorban Szíriából, Afganisztánból, Szudánból és Eritreából érkezett migránsokat, vagy pedig az ország távolabbi részein található mintegy száz befogadóközpontban ajánlanak fel nekik szállást, ha a migránsok lemondanak arról, hogy átjussanak Nagy-Britanniába, és menekültkérelmet nyújtanak be Franciaországban. A tábor fokozatos kiürítése négy nappal ezelőtt kezdődött meg, s a helyi prefektúra szerint legalább három hetet vesz igénybe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06