Illegális bevándorlás
Megkezdődött a calais-i menekülttábor déli részének felszámolása
Jelentős rendőri készültség mellett megkezdődött hétfőn az észak-franciaországi Calais-ban illegálisan kialakult, de a hatóságok által eddig megtűrt sátortábor déli részének felszámolása, amire múlt héten adott engedélyt a lille-i bíróság.
2016.02.29 14:22MTIA francia állam egy magáncéget bízott meg, hogy elsőként mintegy húsz sátrat távolítson el egy 100-szor 100 méteres területről.
A buldózeres kiürítés megkezdését száz rohamrendőr biztosította. A tábor előtt eközben mintegy harminc rendőrautó és két rendőrségi kamion ügyelt a rendre. Néhány migráns, akik mellé szociális munkásokat is küldtek a hatóságok, hogy segítsenek a táborlakókat a felkínált szállásokra terelni, összeszedhette személyes holmijait a felszámolásra ítélt övezetben. A helyszíni tudósítások szerint a migránsok egy része a "dzsungel" más részeire költözött át.
A határok felszámolását célul kitűző No Border nevű anarchista szervezet egyik brit tagját előállították, miután ellenállt a rendőröknek.
A rendőrség tájékoztatása szerint a dzsungel egy részének felszámolása egész nap folytatódik.
Az illetékes francia bíróság múlt csütörtökön engedélyezte a calais-i menekülttábor déli részének felszámolását. A kormányzat szerint azon a részen megközelítőleg ezren, a segítők szerint legalább háromszor ennyien élnek alkalmi viskóban. A prefektúra három hét alatt tervezi felszámolni a területet, nem kíván erőt alkalmazni.
Korábban számos segélyszervezet próbálta megakadályozni a tábor kiürítését, mert állításuk szerint a migránsoknak a hatóságok nem ajánlottak fel megfelelő számú szálláshelyet, s a nyomortelep megszüntetése csak növelni fogja a feszültséget, és még kiszolgáltatottabbá teszi a migránsokat, akik elfogadhatatlan körülmények között várnak egy olyan lehetőségre, amikor megpróbálhatnak törvénytelen módon átjutni Nagy-Britanniába.
A Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagút francia oldalán található kikötőváros egykori szeméttelepén tavaly tavasszal illegálisan kialakult, de a hatóságok által megtűrt sátortábor mellett január elején állítottak fel 125 fűtött lakókonténert, amelyekben 1500 embernek tudnak szállást biztosítani, de eddig csak a konténerek fele telt meg. A hatóságok ide akarják beterelni az elsősorban Szíriából, Afganisztánból, Szudánból és Eritreából érkezett migránsokat, vagy pedig az ország távolabbi részein található mintegy száz befogadóközpontban ajánlanak fel nekik szállást, abban az esetben, ha a migránsok lemondanak arról, hogy átjussanak Nagy-Britanniába, és menekültkérelmet nyújtanak be Franciaországban.
Calais környékén két évtizede jelen vannak a Nagy-Britanniába kompokon vagy vonatokon megbújva átjutni próbálkozó bevándorlók, akiknek száma egy évvel ezelőtt a migránsválsággal duzzadt fel.
A nyomortelepre emlékeztető hatalmas tábor 2015 tavaszán alakult ki, amikor is Natacha Bouchard-nak, Calais jobboldali polgármesterének a kezdeményezésére a hatóságok felszámolták a városon belüli kisebb táborhelyeket, és önkéntesek segítségével egy újonnan megnyílt befogadóközpont körüli volt szeméttelepre terelték az embereket, azt ígérve, hogy ott megtűrik a sátrakat.
A tábor felszámolásának hírére múlt csütörtökön a belga hatóságok ideiglenesen visszaállították a francia határszakasz ellenőrzését, hogy elejét vegyék a Calais-ból elküldött migránsok esetleges beáramlásának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06