Illegális bevándorlás
Ferenc pápa: az országoknak meg kell osztaniuk a migráció terhét
A migrációs válsággal szemben minden nemzet együttműködését és a terhek egyenlő megosztását szorgalmazta Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben elmondott imájában.
2016.02.28 15:52MTIA háborúk és más embertelen körülmények elől menekülők tragédiájáról szólva Ferenc pápa segítséget sürgetett Görögország és azon más államok számára, amelyeket az elsők között érint a migráció. A pápa a Szent Péter téren levőkkel Görögországért imádkozott.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Görögországnak és vele együtt a migránsokat segítő többi országnak "minden nemzet együttműködésére szüksége van". Ferenc pápa hozzátette, "az egységes válasz hatékonynak bizonyulhat a (migrációból eredő) terhek egyenlő megosztásával".
A katolikus egyházfő úgy fogalmazott, hogy a migrációs válság megoldásához "határozottságra" és "fenntartások nélküli tárgyalásra" van szükség.
Ferenc pápa a remény jelének nevezte a Szíriában szombaton hatályba lépett tűzszünetet, amely a pápa megfogalmazása szerint "vigasz" a szenvedő szíriai nép számára, és elősegíti a humanitárius segélynyújtást az ország lakossága számára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06