Környezetkímélő és olcsó
Peking a zöld temetések elterjesztését sürgeti
A zöld temetések népszerűsítését és elterjesztését sürgeti több kínai kormányzati intézmény, mert - mint fogalmaztak - ezek nemcsak a környezetet kímélik, de földterületeket lehet velük megtakarítani és olcsóbbak is a hagyományos temetkezéseknél.
2016.02.25 11:55MTIA polgári ügyek minisztériuma, a nagyhatalmú Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság, továbbá hét központi szerv által kiadott állásfoglalás a családtagok hamvainak egy helyre temetését is szorgalmazza.
A figyelemfelkeltő lépés hátterében az áll, hogy Peking szerint a következő 10 évben a kínai temetők többsége megtelik.
A világ legnépesebb országában évek óta igyekeznek rávenni az embereket a hamvasztásos, urnás temetésekre és az elmúlt években az úgynevezett zöld temetkezésre, ahol a hamvakat egy fa vagy virágbokor alatt helyezik el a földben elporladó urnában, más esetekben a tengerbe szórják.
A kínai gondolkodáshoz közelálló érveléssel, miszerint ily módon az elhunyt maradványai a természettel válnak ismét eggyé, nem igazán sikerült a tömegeket meggyőzni. Az ősi hagyományok szerint ugyanis a halott akkor nyugszik békében, ha testét föld borítja.
Ennek ellenére - nem kis részben a vidéki, falusi hatóságok erőteljes fellépésének eredményeként - az urnás temetések száma évről évre nő. 2014-es adatok szerint arányuk elérte a 45,6 százalékot.
Az új tervekben 2020-ig további intézkedéseket, szolgáltatásbővítést, támogatást és egyéb népszerűsítő akciókat vetnek be.
Statisztikai adatokból az derül ki, hogy a városlakók fogékonyabbak a változtatásra, például Pekingben 2014 végéig 78 ezer embertől vettek végső búcsút zöld temetés formájában.
Az egyik fontos tényező, hogy földterület híján a hagyományos temetkezések ára az elmúlt években az egekbe szökött, de még az urnás temetők kolumbáriumaiban is egyre kevesebb a hely, áraik pedig 3 ezer és 30 ezer dollár (845 ezer és 8,5 millió forint) között mozognak a fővárosban. Sokan éppen ezért a szomszédos Hopej tartományban temettetik el hozzátartozóikat.
A temetkezés reformját Kínában Mao Ce-tung néhai elnök indította el 1956-ban, amikor javasolta, hogy országosan térjenek át a hamvasztásos temetésre. A kínai főváros polgárai számára 1994-től megnyílt a lehetőség arra, hogy hamvaikat a tengerbe szórassák, 2008-ban pedig meghirdették az ingyenes temetést azok számára, akik ezt a módot választják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


