Újabb nukleáris robbantást kísérelt meg a rezsim
Peking és Washington újabb észak-koreai szankciókról állapodott meg
Kína és az Egyesült Államok megállapodott annak az ENSZ biztonsági tanácsi (BT) határozatnak a tervezetéről, amely az Észak-Korea elleni újabb szankciókról rendelkezik.
2016.02.25 08:18MTIA phenjani rezsim ellen azért fognak újabb korlátozásokat bevezetni, mert januárban újabb nukleáris robbantást kísérelt meg a rezsim.
Hozzátették, hogy a tervezetet tanulmányozásra továbbküldték a másik három állandó BT-tagállamnak (Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország).
A megállapodás Vang Ji kínai külügyminiszter washingtoni látogatása alatt született. Vang és John Kerry amerikai külügyminiszter már keddi találkozójukat követően jelezték, hogy várakozásaik szerint a BT-ben nemsokára sikerül megállapodásra jutni a témában.
Észak-Korea ellen a folytatódó atom- és rakétakísérletek miatt terveznek újabb szankciókat. Phenjan januárban azt állította, hogy kísérleti célból hidrogénbombát robbantott fel, február elején pedig rakétaindítással vívta ki a nemzetközi közösség bírálatait.
Az ENSZ-testület már csütörtökön foglalkozik a témával, de egyelőre nem dőlt el, hogy az ülésen megvitatják-e a tervezetet. Washingtonban szerdán azt is bejelentették, hogy március végén Hszi Csin-ping kínai elnök részt vesz az atombiztonságról szóló nemzetközi konferencián.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


