Amerikai előválasztás
Sorozatban harmadik győzelmét arathatja Donald Trump a republikánusoknál
Nevadában mérettetik meg magukat az elnökjelöltségért küzdő republikánus politikusok az amerikai előválasztási folyamatban közép-európai idő szerint szerda hajnalban, Donald Trump megállíthatatlanul tör előre az előrejelzések szerint.
2016.02.23 21:28MTI
Az elnökjelöltségért küzdő öt republikánus politikus mindegyike Nevadában kampányol, ahol jelölőgyűléseken vitáznak, majd voksolnak a szavazók arról, hogy kit látnának szívesen a párt elnökjelöltjeként.
A közvélemény-kutatások ebben a szövetségi államban is Donald Trump milliárdos üzletember nagy előnyét jelzik, a CNN hírtelevízió kedd reggeli felmérése szerint Trump támogatottsága 45 százalékos, és jócskán vezet Marco Rubio floridai és Ted Cruz előtt texasi szenátor előtt. Rubio támogatottsága 19 százalékos, míg Ted Cruz a választók 17 százalékának bizalmát szerezte meg.
Elemzők ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy Nevadában a jelölőgyűléseken hagyományosan kevesen szoktak megjelenni, valamint a jelölőgyűlés nagyon alapos és intenzív terepmunkát kíván - ellentétben az előválasztással - és ebben Trump eddig nemigen jeleskedett, az iowai jelölőgyűlést el is vesztette.
Mindezzel együtt is, a nagy harc láthatóan a két kubai gyökerű politikus - Rubio és Cruz - között zajlik a második helyért. Marco Rubio a hétvége óta Nevadában kampányol, és időközben az elnökjelöltségért folyó küzdelemből kiszállt Jeb Bush anyagi támogatóinak jó része is felsorakozott mögötte. Nevada kormányzó-helyettese, Mark Hutchison és republikánus szenátora, Dean Heller is őt biztosította támogatásáról, és sikerült megnyernie a Republikánus Párt befolyásos helyi embereinek - köztük például a republikánusok helyi csillagaként tisztelt Adam Laxalt főügyésznek - a támogatását is. A republikánusok mindenkori egyik legnagyobb finanszírozójának számító Koch-fivérek szintén Rubio mögé állnak, legalábbis ezt jelzi, hogy - a Politico című lap értesülései szerint- politikai tanácsadóik egyike csatlakozik a floridai szenátor kampánycsapatához.
Szinte esélytelennek látszik, de változatlan hévvel kampányol John Kasich ohiói kormányzó, akit a Republikánus Párt vezetői nógatnak, hogy szálljon ki a küzdelemből, ne rontsa Rubio esélyeit, és teljes erőbedobással kampányol Ben Carson sebészprofesszor is. A 64 éves Carson kedd délelőtt az egyik gyűlésen azt mondta, hogy Obama elnököt "fehérnek nevelték", szerinte ezért nem tudja megérteni az afroamerikaiakat.
Donald Trump egyébként - akinek Las Vegasban tartott hétfő esti nagygyűlésén mintegy hatezren vettek részt - ezúttal Ted Cruz texasi szenátort szemelte ki támadásai célpontjául. "Kutyául hazudik" - írta róla mikroblogjában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06