Pénzmosás
Házkutatás és letartóztatások a világ legnagyobb bankjának madridi székhelyén
A spanyol hatóságok pénzmosás gyanúja miatt házkutatást tartottak és letartóztattak öt vezető beosztású munkatársat, a mérlegfőösszege alapján a világ legnagyobb bankjának számító, Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank (ICBC) madridi székhelyén szerdán.
2016.02.17 15:27MTIA csendőrség közleményében részletezi, hogy a gyanú szerint a bank megkönnyítette különböző kínai bűnszervezetek számára, hogy a bűncselekményekből származó bevételeiket tisztára mossák. A nyomozás eddig 40 millió euró (12,4 milliárd forint) értékű pénzmosást tárt fel, de nem tartják kizártnak, hogy az összeg tovább nő, ahogy a nyomozás folytatódik.
A spanyol hatóságok a tavaly májusban végrehajtott úgynevezett Kígyó művelet nyomán bukkantak az ICBC-hez vezető szálakra, miután lelepleztek egy hamis árucikkeket csempésző kínai bandát, amelynek 31 tagját le is tartóztatták.
Az 1984-ben alapított Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank a világ 41 országában van jelen, világszerte több mint 17 ezer fiókot üzemeltet és 465 millió lakossági ügyféllel rendelkezik.
Spanyolországban 2011-ben nyitotta meg első fiókját a fővárosban, majd egy évvel később a következőt Barcelonában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


