Amerikai előválasztás
Barack Obama nem sokára új főbírót jelöl
Figyelmeztette a republikánus többségű szenátus tagjait, hogy alkotmányos kötelességüknek megfelelően szavazzanak az Antonin Scalia halálával megürült főbírói poszt új jelöltjéről.
2016.02.17 07:28MTIA republikánusoknak nem lehet mentségük, hogy ne fogadják el az új főbíró személyét - erre figyelmeztette Barack Obama a szenátust. Emlékeztette a szenátorokat: alkotmányos kötelezettségük, hogy "tegyék a dolgukat", vagyis szavazzák meg vagy utasítsák el jelöltjét.
Az elnök a kaliforniai Ranch Mirage-ban tartott sajtóértekezletet, az ASEAN-tagállamokkal rendezett csúcstalálkozó zárásaként. A sajtótájékoztató azonban jobbára az amerikai belpolitikát most leginkább foglalkoztató kérdésről szólt, vagyis arról, megnevezi-e Obama a jelöltjét az Antonin Scalia főbíró halálával megürült helyre a Legfelső Bíróságon. A szombaton szívrohamban váratlanul elhunyt Scalia következetesen konzervatív főbíró volt, és a republikánusok most attól tartanak, hogy Obama liberálisabb szemléletű jogászt jelöl, s ezzel megbomlik a Legfelső Bíróság eddigi konzervatív többsége.
A kérdés rendkívüli fontosságú, hiszen a szövetségi Legfelső Bíróság az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét tölti be, állásfoglalásai kötelező érvényűek. A republikánusok azt szorgalmazzák, hogy Obama - tekintettel a közelgő elnökválasztásra - már ne jelöljön új főbírót, ennek felelősségét hagyja utódjára.
"Szórakoztató hallani, hogy azok, akik az alkotmány szigorú értelmezőinek mondják magukat, most hirtelenjében egy sor olyasmit olvasnak ki belőle, ami nincs is benne az alkotmányban" - fogalmazott sajtókonferenciáján az elnök. Egyúttal jelezte: az alkotmányos határidőn belül javaslatot tesz az új főbíró személyére, aki - mint hangsúlyozta - szakmaialg abszolút rátermett, kompetens lesz.
"Az alkotmány teljesen világosan kimondja, mi a teendő ilyen esetben" - mondta Obama, aki maga is alkotmányjogász. Hozzátette: a washingtoni "mérgezett légkörben" eddig mindig megvétózták jelöltjeit az alacsonyabb szintű bíróságokra, de a Legfelső Bíróság túlságosan is fontos hely ahhoz, hogy politikai patthelyzet alakuljon ki körülötte.
Közben Washingtonban bejelentették, hogy Antonin Scalia koporsóját pénteken a Legfelső Bíróság Capitolium melletti épületében ravatalozzák fel, és a szombati búcsúztatáson - amelyre a washingtoni bazilikában kerül sor - leróják kegyeletüket az Egyesült Államok közjogi méltóságai, közéleti személyiségei is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06