15 ezer ember vált otthontalanná
Eddig 135 halottja van a pakisztáni földrengésnek
Eddigi összesítések szerint legalább százharmincöt halottja van a szerda hajnali délnyugat-pakisztáni földrengésnek, a sebesültek száma ennek többszöröse, de félő, hogy a veszteséglista jelentősen nőni fog - közölték pakisztáni illetékesek.
2008.10.29 09:08MTIA földmozgás által sújtott délnyugati Beludzsisztán tartomány egyik közigazgatási vezetője szerint "sokkal több" lesz az áldozat, ha beérkeznek az adatok a távol eső településekről. Kormányilletékesek szerint rengeteg áldozat van még a romok alatt, s az ő számuk sem ismert egyelőre. A legfrissebb hírek szerint a sebesültek száma elérte az ötszázat.
Az amerikai földtani intézet előzetes adatai szerint a rengés a Richter-skálán mért 6,4-es fokozatú volt. Az leginkább a beludzsisztáni fővárostól, Kvettától mintegy hetven kilométerre északkeletre fekvő Ziarat völgyét sújtotta, a térségbeli falvakban több száz vályog- és faház összedőlt. Egyes épületek a földmozgás által elindított földcsuszamlás miatt dőltek romba. Egy helyi közigazgatási vezető becslése szerint közel 15 ezer ember vált hajléktalanná a természeti csapás miatt. A katasztrófa sújtott térségben mozgó katonai kórházakat létesítettek, a helyszínre vezényelték a határőregységeket.
Pakisztánban gyakoriak a földrengések. A mostani földmozgás volt a legsúlyosabb a 2005. októberében Kasmírban történt 7,6-os fokozatú földrengés óta, amely közel nyolcvanezer ember életét oltotta ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


