KKM
Bajor vonatbaleset: egyelőre nincs hír magyar érintettről
A külgazdasági és külügyminiszter közlése szerint egyelőre nincs információ magyar érintettről a kedd reggeli németországi vonatbalesetben, a müncheni főkonzulátus folyamatosan kapcsolatban áll a német hatóságokkal.
2016.02.09 13:35MTISzijjártó Péter egy más témában tartott sajtótájékoztatón a legutóbbi hírek szerint kilenc halálos áldozatot követelő baleset kapcsán elmondta: utasította a müncheni főkonzulátust, hogy lépjen kapcsolatba az illetékes német szervekkel. A mentési munkálatok jelenleg is zajlanak, és egyelőre nincs hír magyar érintettről, de ennek lehetőségét nem lehet kizárni - magyarázta.
A tárcavezető hangsúlyozta: folyamatosan kapcsolatban állnak a hatóságokkal és a minisztérium honlapján közzétették a főkonzulátus elérhetőségét.
A konzuli szolgálat honlapján megjelent tájékoztatásban emlékeztettek: kedd reggel a németországi Holzkirchen-Rosenheim vasútvonalon két vonat ütközött össze Bad Aiblingnál. A mentési munkálatok nagy erőkkel folynak. A hatóságok jelenleg minden erejüket a sérültek kimentésére és ellátására fordítják, csak ezután tudják megállapítani az elhunytak, sérültek személyazonosságát.
A bajor rendőrség és a vonattársaság (Meridian) az érdeklődőknek két hotline vonalat létesített, ahol rögzítik a keresett és a kereső személy adatait: ezek a 00-49-395/43084390 és a 00-49-8031/2003180 számok.
A magyar sérültek vagy halálos áldozatok kilétéről a müncheni főkonzulátusnál érdeklődők megkereséseit rögzítik, de választ adni csak a német hatóságok érdemi tájékoztatása alapján, a mentési munkák befejezése után lesz lehetőségük.
A müncheni főkonzulátus telefonos elérhetőségei: 00-49-89-962280-210 és 00-49-178-5486-416.
At least nine people have been killed and 150 injured after two trains collided in southern Germany.
Közzétette: The Telegraph - 2016. február 9.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


