Terrorizmus
Vádat emeltek egy volt IÁ-vezető felesége ellen
A nő a gyanú szerint elősegítette a túszként tartott Kayla Mueller halálát.
2016.02.09 07:43MTIVádat emeltek az Egyesült Államok egy szövetségi bíróságán az Iszlám Állam egyik volt vezetőjének felesége ellen, amiért a gyanú szerint elősegítette Kayla Mueller amerikai túsz halálát.
Az igazságügyi minisztérium helyi idő szerint hétfőn jelentette be a 25 éves Niszrín Aszad Ibrahim Bahar elleni vádemelést.
A vádirat alapján azzal gyanúsítják az Umm Szajjáfként is ismert iraki nőt, valamint férjét, Abu Szajjáfot, hogy Kayla Mueller 26 éves segélymunkást és más női foglyot rabszolgaként tartottak.
Amerikai hírszerzési vezetők még tavaly nyáron tájékoztatták Mueller családját, hogy lányukat Szajjáfék lakásán rendszeresen megerőszakolta Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vezére.
Mueller 2015 februárjában életét vesztette a terrorszervezet ellen szíriai területen végrehajtott koalíciós légicsapások egyikében. Szajjáffal májusban végzett Szíriában az amerikai Delta kommandó, a feleségét, Umm Szajjáfot pedig foglyul ejtették, és vádemelésre átadták az iraki hatóságoknak.
A Mueller megerőszakolásáról szóló értesülés tőle származik, de beszámoltak róla az amerikai tússzal együtt rabszolgaként tartott, később kiszabadult lányok is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06