Tragédia
Lezuhant egy orosz katonai helikopter - négy ember meghalt
Technikai problémák léptek fel a gépen, amely ezt követően kényszerleszállást hajtott végre, és a földet éréskor lángba borult.
2016.02.09 07:30MTILezuhant az orosz védelmi minisztérium egy Mi-8-as típusú helikoptere hétfőn az ország északnyugati részében lévő Pszkovi területen, a balesetben legénység mind a négy tagja meghalt - közölte a minisztérium.
A helikopter gyakorló repülésen volt a Moszkvától mintegy 600 kilométerre északnyugatra lévő térségben, amikor a földi irányítás elveszítette vele a kapcsolatot.
A RIA-Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint technikai problémák léptek fel a gépen, amely ezt követően kényszerleszállást hajtott végre, és a földet éréskor lángba borult. A fedélzeten három katona és egy repülőoktató tartózkodott.
A baleset pontos oka egyelőre nem ismert.
Az 1960-as években tervezett Mi-8-as helikopter típus kezdettől a szovjet és az orosz hadsereg "igáslovának" számított, több ezret építettek meg belőle és a világ számos országába exportálták. A Mi-8-asok baleseti statisztikája ugyanakkor igen rossz.
2014 júniusában 15 ember halt meg, amikor helikopterük egy tóba zuhant az északi Murmanszki területen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


