Amerikai elnökválasztás
Megvan az első két győztes a New Hampshire-i előválasztás első helyszínén
A demokraták elnökjelölt-aspiránsai közül Bernie Sanders, a republikánusoknál John Kasich nyerte a New Hampshire-i előválasztás első voksolását Dixville Notchban.
2016.02.09 07:14MTIRégi hagyomány, hogy az amerikai elnökjelölt-választások első előválasztásának helyszíne New Hampshire, és ott is a Dixville Notch. Összesen kilenc regisztrált szavazó adja le a voksát, és helyi idő szerint éjfélkor már mind a kilencen ott álltak a szavazóhelyiségnél, éjfél után pár perccel pedig már be is fejeződött a voksolás.
Bernie Sanders vermonti szenátor, demokrata elnökjelölt-aspiráns négy vokssal, a republikánus John Kasich, Ohio kormányzója pedig három vokssal megnyerte a választást. Legfőbb riválisaik közül Hillary Clinton, a demokraták között induló volt külügyminiszter egyetlen voksot sem kapott, a republikánusoknál szereplő Donald Trump üzletemberre pedig ketten szavaztak.
Száz éve már, hogy New Hampshire az első előválasztás színhelye, és ugyanilyen régi hagyomány, hogy a legelső voksokat Dixville Notchban lehet leadni, már éjféltől. A szavazóhelyiségek többsége ugyanis reggel nyolc órától várja a szavazókat, bár néhol reggel hattól lehet már voksolni. Még két településen, Millsfieldben és Hart's Location településen is éjfélkor szavaznak, de a hagyomány szerint a kanadai határ melletti hegyi falura, Dixville Notchra érdemes figyelni, ugyanis állítólag aki itt győz, az lesz a pártja elnökjelöltje is.
Éjfél utáni első nyilatkozatában John Kasich - aki megnyerte a republikánusok előválasztását ott - azt mondta a Fox televíziónak, hogy nagyon megtisztelő az eredmény, és nagyon sokatmondó is. Negyven éve nem kísérte ekkora érdeklődés az előválasztást, és általában az elnökjelölt-választás folyamatát, mint most - fogalmazott Kasich.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


