Fura jelenség
Megjelent két plusz tárgy az űrben az észak-koreai kilövés után
Már azt sem lehet biztosra venni, hogy Phenjan légköri megfigyeléseket végez az új műholddal, ami évekig kering majd Föld körüli pályán.
2016.02.08 15:19MTIAz Egyesült Államok hadserege vasárnap bejelentette, hogy két új tárgyat fedezett fel a világűrben röviddel az észak-koreai rakétakilövés után.
Az amerikai légierő és a haditengerészet atomarzenálját, illetve kémműholdakat felügyelő stratégiai parancsnokság közölte, hogy az észlelt két új tárgy a Kvangmjongszong-4 nevű műhold, illetve a hordozórakéta harmadik fokozatából fennmaradt roncs lehet.
A nebraskai központú parancsnokság szerint ez arra utal, hogy Phenjannak sikerült pályára állítania a műholdat. Hasonló célú rakétakilövésre legutóbb 2012 decemberében volt példa.
John Schilling amerikai mérnök, az észak-koreai rakétaprogram szakértője azt mondta, hogy a Phenjan által felbocsátott eszköz "csaknem ugyanolyan volt, mint a 2012-es műholdfelbocsátáshoz használt Unha-3 rakéta, és ugyanolyan hajtóművet használtak benne".
Az Unha-3 "két sikeres teszttel a háta mögött némileg megbízhatóbbnak számít", és az amerikai hadsereg adatai arra utalnak, hogy valamivel pontosabb is – mondta Schilling.
Jonathan McDowell, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ munkatársa arra figyelmeztetett: nem lehet biztosra venni, hogy a Kvangmjongszong-4 valóban légköri megfigyeléseket végez csak majd, ahogy azt Észak-Korea állította. Az azonban biztos szerinte, hogy az új műhold a 2012-ben felbocsátott társához hasonlóan évekig Föld körüli pályán fog keringeni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


