Tényleg csak a hírverés érdekli őket?
Izrael nem enged be Gázába egy palesztinokat támogató csoportot
Az izraeli hatóságok kedden közölték, hogy nem engedik partra szállni azt a palesztin párti csoportot, amely demonstratív akciójával szeretné megtörni a Gázai övezet tengeri blokádját.
2008.10.28 19:35MTIA 26 fős csoport 13 három ország aktivistáiból állt össze, és köztük van a Nobel-békedíjjal 1976-ban kitüntetett Mairead Corrigan is, aki az Észak-Írországban kifejtett tevékenységéért kapta a kitüntetést.
A csapat kedden indult el Ciprusról, és szerdán akar kikötni az övezet partján. Egy tonna gyógyszert visznek magukkal adományként. Corrigan azzal indokolta az akciót, hogy az övezetben élő palesztinok két éve el vannak vágva a külvilágtól. A nemzetközi vöröskereszt szerint a lakosok gyakorlatilag nem jutnak gyógyszerhez.
Az izraeli külügyminisztérium közölte, hogy nem engedik horgonyt vetni a hajót, mert szerintük az aktivistákat csak a hírverés érdekli.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


