Földrengés
Keresik a tajvani túlélőket, sokan vannak még a romok alatt
Tizennyolcra emelkedett a szombat hajnali tajvani földrengés halálos áldozatainak száma, 152 embert még nem találnak a legsúlyosabban érintett Tajnan városban.
2016.02.07 08:26MTI
screenshot
A 6,4-es erősségű földrengés helyszínén az elmúlt éjszaka is dolgoztak a katasztrófamentők, a vasárnap kora reggeli órákban három embert emeltek ki élve a romok alól, köztük egy apát és a kisfiát. Eddig már százakat helyeztek biztonságba, a sérültek száma 500 felett van, 98-an vannak még kórházban.
Tajnan polgármestere tájékoztatóján elmondta, hogy körülbelül százan lehetnek olyanok, akik a Vej-kuan Csinlung lakópark összeomlott 17 emeletes épületének alsóbb szintjein laktak, és az ő kiszabadításuk okozza a legnagyobb gondot. Egyelőre 29 olyan személyről tudnak, akik elérhetőbbek a mentők számára, így egyelőre őket igyekeznek kiszabadítani.
Ennek a 96 lakásos épületnek 256 bejelentett lakosa volt, de a katasztrófa idején többen tartózkodtak benne. Feltételezések szerint az épület alapja, váza és az építéséhez használt anyagok nem feleltek meg a szabványoknak.
A tajnani önkormányzat összesítése szerint a városban kilenc épület dőlt romba, és öt másik rongálódott meg.
A földrengés helyi idő szerint nem sokkal hajnali 4 óra előtt történt, központja Kaohsziung város egyik kerületében volt, 15 kilométeres mélységben. Tajnanban 44 másodpercen át tartott, míg Kaohsziungban 20 másodperces volt. A kínai szárazföldi földrengésfigyelő központ 6,7-es erősségű rengést mért.
Rosszul kezdődött a holdújév Keleten
Képek: Facebook Bintang Leo



Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


