Borzalom
10 éves kisfiút erőszakolt meg egy iraki migráns
Arra a kérdésre, hogy tudja-e hogy ez jogellenes volt, azt felelte, hogy "persze, minden országban az."
2016.02.06 17:59ma.huEgy 20 éves iraki migráns megerőszakolt egy 10 éves kisfiút egy bécsi uszodában. A kisfiút súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az eset még decemberben történt, a rendőrség viszont csak most erősítette meg a hírt - írta az atv.hu.
Elfogásakor a férfi beismerte szörnyű tettét, és elmondta, hogy nagy hibát követett el, de ez már „szexuális vészhelyzet” volt, mivel hónapok óta nem volt együtt senkivel, és nem tudta magát visszafogni. Arra a kérdésre, hogy tudja-e hogy ez jogellenes volt, azt felelte, hogy “persze, minden országban az.”
A kisfiút a férfi az uszoda öltözőjében támadta meg: berántotta magával egy vécébe, majd megerőszakolta. A gyermek segélykiállításait senki nem hallotta meg. Az iraki férfi ezután visszament a medencéhez, és elkezdett a vízbe ugrálni. A gyermek az úszómesternek mondta el, hogy mi történt. Azonnal értesítették a rendőrséget, akik a helyszínen elfogták az elkövetőt.
A hatóságoknak sikerült azonosítania is a férfit: korábban Irakban dolgozott taxisofőrként, és szeptemberben, balkáni útvonalon keresztül érkezett Ausztriába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


