Rakétát készül felbocsátani Észak-Korea
Másfelé repülnek a japán gépek
Két japán légitársaság, az ANA Holdings és a Japan Airlines (JAL) is megváltoztatja néhány repülési útvonalát amiatt a phenjani bejelentés miatt, amely szerint Észak-Korea egy ballisztikus rakéta felbocsátására készül a következő hetekben.
2016.02.05 09:33MTIA február 8-25. közötti időszakban, amikor saját közlése szerint a phenjani rezsim egy műholdat készül Föld körüli pályára állítani, a két légitársaság kerülő útvonalon közlekedteti majd az indonéz és a Fülöp-szigeteki fővárosba, Jakartába és Manilába tartó járatait, amelyek máskor a Fülöp-szigetek körüli vizek felett vezető légifolyosókat használják.
A lépést az indokolja, hogy a rendelkezésre álló információk szerint ebben a térségben zuhannak majd le az észak-koreai rakéta hajtóművének darabjai.
Néhány héttel azután, hogy Észak-Korea a nemzetközi közösség által elítélt újabb kísérleti nukleáris robbantást hajtott végre, a phenjani vezetés arról értesítette az ENSZ illetékes szerveit, hogy egy műholdat készül Föld körüli pályára állítani.
Az ENSZ határozatai mindenféle nukleáris és ballisztikusrakéta-program folytatását tiltják a vele ellenséges országokat rendszeresen katonai megtorlással fenyegető Phenjannak.
A világtól elzárkózó phenjani diktatúra az közölte a világszervezettel, hogy űrprogramja tisztán tudományos célokat szolgál, az Egyesült Államok és távol-keleti szövetségesei szerint azonban Észak-Korea célja nem műholdak Föld körüli pályára állítása, hanem a hasznos terhet szállító, nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták (ICBM) tesztelése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


