Iszlám Állam
Dzsihádista kiképzőközpontot lőtt szét a francia légierő
A műveletben mintegy húsz repülő vett rész, köztük két francia Rafale bombázó, amelyek SCALP típusú rakétákat lőttek ki.
2016.02.04 12:28MTI
Illusztráció: free-jpg-images.org.uk
A francia légierő a nemzetközi koalíció repülőgépeivel közösen megsemmisítette az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik kiképzőközpontját Szíriában - jelentette be csütörtökön a francia védelmi minisztérium.
A hadművelet hétfőn történt, hatvan kilométerre észak-keletre Aleppótól, Manbidzs város környékén. A bombázásban egy "fontos létesítmény semmisült meg, amely az Iszlám Állam kiképzőközpontjaként és fegyverraktáraként szolgált" - írta a francia tárca.
A közlemény szerint a műveletben mintegy húsz repülő vett rész, köztük két francia Rafale bombázó, amelyek SCALP típusú rakétákat lőttek ki. A légicsapás során az egyik SCALP rakéta egy technikai probléma miatt működésképtelenné vált, levált és a földnek csapódott - olvasható a kommünikében, amely azt nem említette meg, hogy hány áldozata és sérültje volt a légicsapásnak.
A nemzetközi koalícióban résztvevő mintegy húsz ország szerdán ígéretet tett arra, hogy fokozni fogja a dzsihadista szervezet elleni harcot Irakban és Szíriában. Az elmúlt egy évben Washington szerint közel 10 ezer légicsapást hajtottak végre a két országban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


