Németországi molesztálás
Rátámadt több nőre egy észak-afrikai férfi Berlinben
Testi sértéssel és szexuális zaklatással gyanúsítanak egy észak-afrikai férfit Berlinben, akit kedden vettek őrizetbe, miután rátámadt több nőre.
2016.02.02 21:39MTIA német szövetségi rendőrség közleménye szerint a feltehetően algériai állampolgárságú 26 éves férfi kora reggel a városi gyorsvasút (S-Bahn) egy pályaudvarán ököllel egy 28 éves nő arcába vágott, majd egy S-Bahnra felszállva távozott a helyszínről. A szerelvényen rárontott egy 45 éves nőre, aki meghúzta a vészféket és paprikaspray-vel védekezett. A támadó elmenekült, áldozata sokkos állapotba került, kórházba kellett szállítani.
A férfi nem sokkal később egy S-Bahn megállóban molesztálni kezdett egy 29 éves nőt, aki riasztotta a rendőrséget. A támadót egy közeli buszmegállóban találták meg. Ittas volt és kiderült róla, hogy testi sértés és tulajdon elleni bűncselekmények miatt már volt dolga a német hatóságokkal. Megállapították, hogy több személyazonosságot használ, hol algériainak, hol egyiptominak, hol tunéziainak adja ki magát - áll a közleményben.
Szilveszter éjjel a 16 német tartomány közül 12-ben történtek nagy számban nők sérelmére elkövetett szexuális zaklatások és rablások. Tanúk és áldozatok észak-afrikai elkövetőkről számoltak be, az azonosított elkövetők nagy többsége is a térségből származik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


