Illegális bevándorlás
Lengyelországban embercsempész bandát lepleztek le
Embercsempészet miatt indított eljárást a lengyel ügyészség egy lengyel-szíriai házaspár, valamint az általuk alkalmazott lengyel sofőrök ellen.
2016.02.02 15:50MTIAz eljárást több hónapos nyomozás előzte meg, melynek eredményeként őrizetbe vettek egy Krakkóban élő szíriai állampolgárt és lengyel feleségét azzal a gyanúval, hogy 2014 második felében bűnbandát szerveztek, mely a balkáni útvonalon Európába érkező migránsok szállításával foglalkozott.
Előzetes megállapítások szerint a házaspár 500-750 euró fejében mindenekelőtt szíriai és iraki migránsokat juttatott Lengyelország területére, többek között egy krakkói szállásra. Verbuválási helyük egy ausztriai muzulmán művelődési központ környéke volt. A migránsokat főleg Németországba, Hollandiába, Dániába és Svédországba vitték tovább.
A banda irányítói - akik a bűncsoport szervezése miatt 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők - nem ismerték be tetteiket, a sofőrök viszont igen. A csoport az eddigi adatok szerint 97, arab országokból származó személyt csempészett tovább.
A német, szlovák, osztrák és magyar hatóságokkal együttműködő lengyel nyomozók szerint a le nem zárt ügy csak a jéghegy csúcsa.
Lengyelországban eddig nem számoltak be embercsempész bandák felderítéséről. Tavaly októberben a lengyel határőrség 26 személy őrizetbe vételéről tájékoztatott, akik főleg az Európába már megérkezett pákisztáni állampolgárok tartózkodásának legalizásával, hamis személyazonossági okmányok kiállításával foglalkoztak. Az akciót a lengyel és a spanyol hatóságok egymással együttműködve hajtották végre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


