Baleset
Harminchat nap után élve szabadítottak ki fogságából négy kínai bányászt
Harminchat napot töltöttek a föld alatt a kelet-kínai Santung tartomány Paotaj járásban.
2016.01.29 16:40MTIAz első bányászt egy életmentő kabinban hozták fel nem sokkal este fél tíz előtt. A legfrissebb jelentések szerint 13, a föld alatt rekedt gipszbányász sorsa még ismeretlen.
A mentésben körülbelül ezer ember vett részt folyamatosan nehéz körülmények között: bizonytalan talajviszonyokkal, sziklaomlásokkal és szén-monoxid-szivárgással kellett megküzdeniük. A tárnához vezető eredeti járatot több tucat tonnát nyomó sziklák zárták el. A szakemberek műszaki berendezések százait vetették be a mentéshez, köztük fúrókat, detektorokat, drónokat.
A bányamentők két új alagutat vájtak ahhoz a helyszínhez, ahol az életben maradt bányászok tartózkodási helyét sejtették, s ezen keresztül juttattak el hozzájuk élelmiszert és ruhát.
Kínában ez volt az első, a világon pedig a harmadik alkalom, hogy ezt a módszert alkalmazva jutottak el a mélyben rekedtekhez. 2010-ben 33 chilei bányászt szabadítottak ki így 69 nappal egy baleset után.
A santungi bányaomlás tavaly december 25-én akkora erejű volt, hogy az országos földrengés-megfigyelő hivatal 4-es erősségű földmozgást regisztrált a helyszín közelében.
A baleset következtében egy ember meghalt, 11-et az omlás után nem sokkal kimentettek. Öt nappal később infravörös kamerák segítségével azonosították további bányászok helyét, és nyolcukat sikerült élve a felszínre hozni.
A szerencsétlenség után két nappal a bánya tulajdonosa öngyilkosságot követett el, egy vízzel teli járatba vetette magát. Négy megyei tisztségviselőt, köztük a párttitkárt és a kormányzat vezetőjét elbocsátottak az állásából, többük ellen rendőrségi nyomozás van folyamatban.
A gipsz a szulfátásványok közé tartozik, leggyakrabban építkezésekhez használják.
Chinese Miners RescuedFour Chinese miners, trapped underground for 36 days, have been rescued
Közzétette: Sky News - 2016. január 29.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


