Illegális bevándorlás
Elfogadta a módosított államvédelmi törvényt az osztrák parlament
Az osztrák parlament szerdán este elfogadta a módosított államvédelmi törvényt, amely a tervek szerint megkönnyíti majd a feltételezett terroristák elleni küzdelmet.
2016.01.28 07:15MTIAz új törvény az előterjesztők szerint egyszerűbbé teszi a veszélyt jelentő csoportosulások és személyek kiszűrését, valamint a gyanúsítottak megfigyelését és az adatgyűjtést, hiszen a mostani hat hónap helyett akár hat évig is megőrizhetők lesznek az információk. A nyomozati szakaszba bevonhatnak olyan bizalmi embereket is, akik nem a hatósági kötelékeken belül dolgoznak. Végezhetnek továbbá olyan előzetes nyomozati eljárásokat, amelyek a "terrorista, az ideológiai és a vallási meggyőződés által motivált" bűnügyek felderítésben segítenek.
Megkezdi működését a belügyminisztériumtól független és önálló jogvédelmi szenátus is, amely a nyomozók és a bizalmi emberek munkáját felügyeli. A szenátus három tagja közül az egyiknek legalább tízéves bírói vagy ügyészi tapasztalattal kell rendelkeznie.
A módosítást a szociáldemokrata-néppárti kormánykoalíció szavazta meg. A törvény 2016 júliusától léphet érvénybe.
Az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) szerint a módosított törvény súlyosan beleavatkozik az alap- és szabadságjogokba, a szintén ellenzéki Zöldek pártja a gyűjtött adatok továbbszolgáltatásának szabályozását hiányolta, az ugyancsak az ellenzék soraiban helyet foglaló Neos párt pedig a "túlzott mértékű" adatgyűjtés ellen tiltakozott. A Zöldek és az FPÖ az alkotmányossági felülvizsgálatát kérték. Szintén alkotmánybírósági vizsgálatot szorgalmazott az Osztrák Ügyvédi Kamara és több újságíró-szervezet is.
Korábban Bernhard Fink, az Osztrák Ügyvédi Kamara szabadságjogokkal foglalkozó tagozatának elnöke a tervezett törvénymódosításokat bírálva úgy nyilatkozott: fennáll annak a veszélye, hogy Ausztria egyfajta rendőrállam lesz.
Egy civil szervezet a törvény módosítása ellen tiltakozva több mint harmincezer aláírást gyűjtött.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


