Migránsválság
Ilyen a vallások közti békés együttműködés albán modellje
A vallásközi párbeszéd és a békés társadalmi együttélés pozitív modelljeiről rendezett konferenciát kedden az Európai Néppárt vallásközi párbeszéddel foglalkozó munkacsoportja az Európai Parlamentben.
2016.01.26 16:11MTIA keddi tanácskozást Hölvényi György, kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő, a munkacsoport társelnöke, valamint Antonio Tajani, az Európai Parlament olasz alelnöke kezdeményezte azzal a céllal, hogy bemutassák a vallások békés és aktív együttélését a sokszínű albán modell tanulságai alapján.
Antonio Tajani parlamenti alelnök köszöntőjében rámutatott, hogy Albánia pozitív üzenetet hordoz Európa számára. Az országban élők mindennapjaikkal bizonyítják, hogy lehetséges a béke keresztények, zsidók és muszlimok között.
A néppárti politikus elmondta, hogy a brüsszeli találkozó a Szent Egyed katolikus közösség tavaly szeptemberi tiranai vallásközi konferenciájának szellemiségét viszi tovább, amely a "Vallások a békéért" címet viselte.
Hölvényi György előadásában arra emlékeztetett, hogy Ferenc pápa 2014-ben Albániát választotta első apostoli látogatásának helyszínéül, amellyel ráirányította a nemzetközi figyelmet a vallások együttélésének sikeres albán modelljére.
A magyar néppárti képviselő hangsúlyozta, hogy az embertelen és harcosan ateista tiranai kommunista rezsim alatt valamennyi egyház és vallási közösség évtizedeken át teljes elnyomásnak és üldöztetésnek volt kitéve. Mára ezek a közösségek szellemiségükben újjáéledtek és egymás megértve békében élnek.
Yisroel Finman albániai zsidó főrabbi aláhúzta, hogy csak a tisztelet lehet az emberek közötti tartós béke alapja. A másik fél indítékainak és szellemiségének megértése komoly erőfeszítést igényel mind az egyén, mind a közösségek szintjén, de csak ez képez biztos alapot egy tartós együttéléshez.
A Szent Egyed Közösség katolikus lelkiségi mozgalom tevékenységét és a közösség által képviselt párbeszéd kultúrájának fontosságát Alberto Quattrucci, az Emberek és Vallások program főtitkára mutatta be. Előadásában hangsúlyozta, hogy a közösség Assisi Szent Ferenc szellemében tevékenykedik nem csupán a vallások közötti megértésért, hanem a vallási és a nem vallásos csoportok között is. A párbeszéd által a vallásoknak szövetségre kell lépniük, hogy a békés együttélésről példát mutassanak - hangsúlyozta a főtitkár.
Albánia legnagyobb vallási közösségét jelentő muszlim közösség nevében Ali Zaimi elmondta, hogy Albánia az iszlám pozitív és működő modelljét kínálja Európa számára. Közösségük nem a helytelenül értelmezett és ellenségképekre épülő iszlámot mutatja a kontinensnek, hanem a Korán valós tanítása alapján a sokszínűség tiszteletére építő, szélsőségektől mentes vallást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


