Érzéketlenséggel vádolták meg a céget
Menekültjelmez árusítását szüntette meg az Amazon
Világháborús menekült elnevezésű kisfiú- és kislányjelmez árusítását szüntette meg az Amazon internetes áruház Olaszországban, mert egy olasz jótékonysági szervezet a menekültválság iránti érzéketlenséggel vádolta meg a céget.
2016.01.25 22:30MTIOliviero Forti, az egyik legnagyobb olasz katolikus jótékonysági szervezet, a Caritas menekülteket segítő csoportjának igazgatója "szégyentelennek" nevezte a brit forgalmazó jelmezeit arra hivatkozva, hogy migráns gyerekek halnak meg nap mint nap az Európába vezető úton.
Az igazgató felszólította a jelmezeket árusító Fancy Me-t, hogy az eladásból származó bevételét fordítsa mentőmellényre és más adományokra, amelyekkel a menekült gyerekeken segíthetne.
A jelmezekre olasz felhasználók bukkantak rá, miközben a velencei karneválra kerestek ötleteket.
A jelmez, mely más országokban még kapható, az első és a második világháború korának stílusát idézi, a hirdetés a negyvenes évek ruháiba bújtatott, kis kopott bőröndöt cipelő kisfiút és kislányt árváknak nevezik. Az Amazon szerint a jelmezeket gyakran a világháborúkra emlékeztető tárgyakkal együtt vásárolják.
A két jelmez az Amazonon olyan listán szerepelt, amelyen megtalálhatók a szokásos szuperhősös-hercegnős ruhák is. Először a Famiglia Cristiana olasz katolikus hetilap írt a menekültjelmezekről, a fogyasztók ezután háborodtak fel.
Az Amazon.it gyorsan eltávolította a kifogásolt termékeket, sajtóirodájuk szerint azért, mert "rossz ízlésre" vallottak.
Forti, akiknek jótékonysági szervezete ételt oszt és segélypontokat üzemeltet a menekültállomásokon Olaszországban, elmondta, hogy ugyan a történelmi kort idéző jelmez már egy ideje forgalomban van, a jelenlegi helyzetben érzéketlenségre vall az árusítása.
"A világháborúk valósága óriási traumát jelentett az azt átélő gyerekeknek és ugyanilyen fájdalmas azok számára, akik ma élik át ugyanazt. Azt gondolom, rengeteg más jelmezből válogathatnak farsangra a gyerekek" - mutatott rá Forti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06