Illegális bevándorlás
Japán szinte senkit nem fogad be
Japán tavaly mindössze 27 menedékkérőt fogadott be, elutasította a kérelmek 99 százalékát, a jogvédők emiatt felszólították a tokiói kormányt, hogy legyen befogadóbb a menekültekkel szemben.
2016.01.23 08:53MTIA szigetországban 2015-ben 7586 menedékkérelmet nyújtottak be, ilyen magas számú kérelemre korábban nem volt példa - közölte az igazságügyi minisztérium. A feltűnő azonban az elutasítás nagy aránya - jegyezte meg az AFP hírügynökség.
A minisztérium hangsúlyozta, hogy így is nagy arányban nőtt a befogadottak aránya az előző évekhez képest, mert 2013-ban hat, 2014-ben pedig 11 menedékkérelmet bíráltak el pozitívan.
Azok között, akiknek tavaly menedékstátust adott Japán, hat afgán, és három-három szíriai, etióp és Srí Lanka-i van az AFP tudósítása szerint, amely a többi befogadott állampolgárságáról nem szól. Japán mindig vonakodott attól, hogy menekülteket fogadjon be homogén társadalmába.
A japán menekültügyi szervezet szerint az országnak sokkal több menekültet kellene befogadnia.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) összehasonlításképpen megjegyezte, hogy míg Törökországban 1,8 millió menekült státusú ember él, Japánban mindössze 2419.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06