Kémek
A nemzetbiztonság veszélyeztetésével gyanúsítják a Kínában őrizetbe vett svéd férfit
A nemzetbiztonság veszélyeztetésével és felforgató tevékenységgel gyanúsítják azt a svéd férfit, akit január elején vettek őrizetbe Kínában.
2016.01.20 23:30MTIA 35 éves Petre Dahlin az egyik társalapítója a 2009-ben Hongkongban bejegyzett, Közös Fejlődés Intézete (Joint Development Institute Limited, JDI) nevű civil szervezetnek, amely emberi jogi ügyekkel foglalkozó jogászokat támogat. A hatóságok azzal gyanúsítják a szervezetet, hogy - külföldi megbízásra - Kínára nézve terhelő, eltorzított, illetve valótlan információkat gyártottak.
A szervezet "abszurdnak" nevezte azt a vádat, hogy kollégájuk Kína-ellenes támadásokhoz nyújtott volna segítséget, vagy az ország rossz hírbe keverését segítette volna elő.
A hatóságok szerint a szóban forgó szervezet, amelynek Kínában nem volt működési engedélye, "kényes ügyekben" közreműködött a feszültség fokozásában, a közvélemény és a kormány közötti ellentét gerjesztésében, tömegmegmozdulások szervezésében. A kínai rendőrség állítása szerint a szervezet számára külföldről az elmúlt években közel 10 millió jüant (438,7 millió forint) folyósítottak. A hivatkozott vallomások szerint feladatuk volt "a társadalmi rendszer megváltoztatását" szolgáló akciók támogatása.
Kedden este a kínai állami televízió egy interjút közölt a svéd férfival, ebben Dahlin a nyilvánosság előtt bocsánatot kért, amiért "megsértette a kínai kormányt és a kínai embereket". Azt is mondta, hogy az emberi jogi helyzethez kapcsolódó felméréseiket online végezték, s nem tudott meggyőződni minden válasz tényleges valóságtartalmáról.
Dahlin állítólagos vallomása szerint egy meg nem nevezett - külföldi - nem kormányzati szervezet olyan megbízást adott a JDI számára, hogy segítsék elő évente legkevesebb 96, a kormánnyal szembeni per elindítását.
Michael Caster, a kínai szárazföldön Chinese Urgent Action Working Group (CUAWG) néven működő szervezet képviseletében a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett, a helyzet olyat értelmezése, hogy Petert külföldiek "telepítették" Kínába, jól illeszkedik a kínai hatóságoknak azon gyakorlatába, hogy belső problémákért "az ellenséges külföldi erőket" hibáztatják. Az Amnesty International emberi jogi jogvédő szervezet szerint Dahlin televíziós szereplése kikényszerített "vallomás" volt.
"Dahlin a körülményekhez képest jól van" - tájékoztatta a svéd diplomáciai képviselet illetékese a sajtót, jelezve, hogy találkoztak a fogva tartott férfival. Sajtóértesülések szerint Dahlin napi gyógyszeres kezelést igénylő betegségben szenved, amire a kínai külügyminisztérium szóvivője úgy reagált, hogy látta orvos és megkapja a gyógyszereit.
Szerdán az EU-kínai kapcsolatokról sajtótájékoztatót tartó uniós nagykövet, Hans Dietmar Schweisgut kérdésre válaszolva kijelentette, súlyos aggodalomra adnak okot az esetenként uniós állampolgárokat is érintő büntetőügyek. Egyúttal kifejezte, bízik abban, hogy a kínai hatóságok teljes átláthatóságot és az ügyek részleteihez való hozzáférést biztosítanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06