Jólét
Európa egyik legnagyobb termálvizes wellnes-központja nyílt meg Bukarest közelében
Európa legnagyobb, zöldmezős beruházásként épült termálvizes wellnes-központját nyitotta meg a bukaresti nemzetközi repülőtér melletti Balotestin csütörtökön az osztrák A-Heat csoport.
2016.01.14 21:40MTIA román hírügynökségek szerint az 50 millió eurós befektetéssel kialakított, 4000 fürdővendég egyidejű befogadására alkalmas, évi 1 - 1,5 millió fős fogalomra számító Therme Bucuresti nyolc medencéje számára több mint 3000 méteres mélységből hozzák felszínre a termálvizet, amely a komplexum energiaszükségletének 90 százalékát is fedezi.
A létesítmény egyik különlegessége a medence-hálózatot körülvevő, több mint 800 ezer trópusi növényt tartalmazó, 180 ezer négyzetméternyi botanikus kert. A wellnes-övezetben hat "tematikus" szauna, a családi szektorban pedig hullámmedence és másfél kilométernyi csúszda-rendszer várja a vendégeket. A beléptetést és a különböző szolgáltatások igénybevételét számítógépes rendszer segíti az érkezéskor kapott karkötők kódjának leolvasása alapján.
A Therme Bucuresti medencéiben keringtetett víz hőmérséklete egész évben 33, a levegőé pedig 29-30 fokos.
Az egésznapos felnőtt belépőjegyek 54 és 93 lej (3800 - 6500 forint) közötti összegbe kerülnek, a kiválasztott zóna függvényében. A 200 alkalmazottal működő wellnes-központ menedzsmentje szerint a beruházás öt éven belül térülhet meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:41 Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése
- 20:37 Mi történik a Földdel? Feltűnően sok erős földrengés történt a napfogyatkozás óta
- 18:30 Újabb elképesztő leletre bukkantak az alacsony vízállású Dunában
- 16:23 Megállíthatatlan, csak éppen hazánkat kerüli el a hatalmas esőzés - videó
- 14:51 Napfogyatkozás után földrengés rázta meg Spanyolországot
- 12:58 Újabb erős földrengés váratlan helyszínen - vajon hol csap le újra a titokzatos rengés-sorozat?
- 10:00 Elkésett a kétségbe esett anya az őzikéjével - mire vizet találtak a faluban, a gida feladta
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


