Incidens
Washington nem kér bocsánatot Irántól
Az amerikai külügyi szóvivő délelőtt megerősítette azt, amit reggel az amerikai alelnök a CBS televízióban mondott: az Egyesült Államok nem kér bocsánatot Irántól a hajó-incidens miatt.
2016.01.13 18:39MTI"Semmi alapjuk nincs azoknak a jelentéseknek, miszerint John Kerry külügyminiszter bocsánatot kért volna Irántól" - fogalmazott újságíróknak John Kirby külügyi szóvivő, aki tájékoztatója után Twitter-üzenetében azt írta, "nulla értékük van az ilyen kijelentéseknek". Kirby megismételte John Kerry reggeli nyilatkozatát, melyben az amerikai diplomácia vezetője háláját fejezte ki az iráni hatóságoknak az együttműködésért és a probléma gyors megoldásáért. Kirby megjegyezte, hogy maga az iráni külügyminiszter, Dzsavad Zarif sem tett említést esetleges bocsánatkérésről abban a Twitter-bejegyzésében, melyet az amerikai haditengerészek szabadon bocsátása után tett közzé.
Közben az amerikai haditengerészet illetékesei is nyilatkozatot tettek közzé, melyben megerősítik, hogy a tíz haditengerész már biztonságban van. Közleményében a haditengerészet is megerősítette: nincs semmi jele annak, hogy a matrózoknak bármi bántódásuk esett volna.
Az elnökjelöltségre pályázó politikusok közül eddig még csak a republikánus színekben induló Donald Trump hallatta a hangját. Trump, aki eddig már többször is gyöngeséggel vádolta meg az Obama-kormányzat külpolitikáját, most úgy fogalmazott az egyik kampányrendezvényen, hogy a matrózok fogvatartása "mutatja, hogy hová a pokolba tartunk".
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


