Kinézet
Késsel támadt egy kiskorú fiú egy zsidó tanárra Marseille-ben
A 15 éves fiú szemtanúk előtt támadt délelőtt a nyílt után a kipát viselő férfira Marseille egyik nyugodtnak és legelegánsabbnak számító negyedében.
2016.01.11 16:56MTIAz utcai támadásban a 34 éves férfi könnyebben megsérült, az antiszemita tettét egyértelműen vállaló támadót előállították - közölte a rendőrség.
A marseille-i ügyész hétfő délutáni sajtótájékoztatóján elmondta: a törökországi származású kurd támadó, akinek korábban nem volt dolga a rendőrséggel, a kihallgatásakor azt mondta, hogy Allah és az Iszlám Állam (dzsihadista szervezet) nevében követte el a tettét.
Az ügyész szerint egyértelmű, hogy egy előre megfontolt, antiszemita jellegű támadásról van szó. A gimnazista fiút nem tartották nyilván a titkosszolgálatok, az ügyészség szerint az interneten radikalizálódott.
A 15 éves fiú szemtanúk előtt támadt délelőtt a nyílt után a kipát viselő férfira Marseille egyik nyugodtnak és legelegánsabbnak számító negyedében a IX. kerületben, majd a kést hátra hagyva elmenekült a helyszínről.
A zsidó férfi - aki a kezében tartott könyvvel védekezett - a hátán és a két kezén könnyebben megsérült, de az állapota nem igényelt kórházi ellátást.
A futva menekülő fiút egy kerékpáros vette üldözőbe, és tíz perc múlva a rendőrség elfogta és előállította.
"Egy nagyon vad egyénről van szó, aki egyértelműen vállalja a tettét, amelyet antiszemitának minősíthetünk" - közölte a rendőrség.
Az ügyész szerint a fiú azt mondta a rendőröknek, hogy a késsel eredetileg a rendfenntartó erőkre akart támadni, és amikor majd szabadon engedik, fegyvert fog ragadni és a rendőrökre fog lőni.
Bernard Cazeneuve belügyminiszter a Twitteren elítélte a "felháborító antiszemita támadást".
A franciaországi zsidó intézmények reprezentatív tanácsának (CRIF) közlése szerint a férfi egy zsidó iskola tanára, akit a támadó ötven méteren keresztül követett a munkába menet.
A marseille-i ügyészség vallási okokból elkövetett emberölési kísérlet és terrorizmus dicsőítése miatt indított eljárást a támadó ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


