Választanak
Andreas Khol, korábbi parlamenti elnök az Osztrák Néppárt államfőjelöltje
Andreas Khol, az osztrák parlament egykori elnöke az Osztrák Néppárt (ÖVP) államfőjelöltje a párt vezetésének vasárnapi döntése értelmében.
2016.01.12 03:30MTIReinhold Mitterlehner, az ÖVP elnöke Kholt polgári értékeket valló és a szociális egyenlőség mellett elkötelezett politikusként méltatta.
"Az osztrákok érdekeit osztrák hazafiként akarom képviselni" - jelentette ki a németországi születésű, de Tirolban nevelkedett Andreas Khol vasárnap tartott bemutatkozó sajtótájékoztatóján.
A 74 éves, alkotmányjogász végzettségű politikus 1994 és 1999 között, valamint 2000-től 2002-ig a Néppárt frakcióvezetője volt. 2002-től négy éven át a parlament elnöki tisztségét töltötte be.
A Néppárt a korábbi tervek szerint Erwin Pröllt, Alsó-Ausztria tartományfőnökét jelölte volna a tisztségre, azonban a politikus a hét közepén közölte, hogy nem vállalja a jelöltséget.
A várhatóan áprilisban tartandó államfőválasztás további jelöltjei a függetlenként induló Irmgard Griss, az osztrák legfelsőbb bíróság korábbi elnöke és a Zöldek pártjának támogatásával induló Alexander Van der Bellen, volt pártelnök. Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) pénteken mutatja be jelöltjét, az FPÖ egyelőre kivár a jelöléssel.
Az ausztriai államfőválasztás időpontját várhatóan február elején hirdetik ki, sajtóértesülések szerint április 24-én tartják majd.
Heinz Fischer 2004 óta Ausztria államfője, hivatali ideje 2016. július 8-án jár le. Mivel a szociáldemokrata politikus már másodjára tölti be ezt a tisztséget, idén már nem indulhat a posztért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06