Terrorizmus
Saját anyját végezte ki az Iszlám Állam harcosa
A nő állítólag megpróbálta rávenni fiát, hogy lépjen ki a terrorszervezetből és meneküljenek el együtt a városból.
2016.01.08 12:09ma.huNyilvánosság előtt végzett saját anyjával az Iszlám Állam terrorszervezet egyik harcosa - számolt be egy szíriai emberjogi csoport. A dzsihadisták hitehagyással vádolták meg a negyvenöt éves nőt, majd fiával lelövették.
A húszéves Ali Saqr al-Quasem a dzsihadisták fellegvárában, Rakkában hajtotta végre a brutális tettet anyja munkahelyénél. A posta épülete előtt több százan nézték végig a kivégzést.
A nő állítólag megpróbálta rávenni fiát, hogy lépjen ki a terrorszervezetből, meneküljenek el együtt a városból, még mielőtt a nemzetközi koalíció végezne mindannyiukkal. Fia válaszul "beárulta" feletteseinek, akik hitehagyással vádolták meg a nőt, és rögtön halálra ítélték. Ali feladata volt, hogy fejbe lője anyját.
Az Iszlám Állam gondosan ügyel arra, hogy semmilyen hír ne szivárogjon ki főhadiszállásukról - írta a Hirado.hu. Korábban Ruqia Hassan újságíróval is végeztek, mivel a nő több cikket is megjelentetett Rakka mindennapi borzalmairól, a nyilvános kivégzésekről és a koalíció légicsapásainak valós következményeiről, megsérül és megölt dzsihadistákról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


