Németországi molesztálás
A kölni támadók jelentős része Szíriából származó, nemrég regisztrált menedékkérő
"Elsősorban szexuális cselekményekről volt szó, az ő szempontjukból, saját szexuális szórakozásukról."
2016.01.07 21:08MTIHelyi rendőrök szerint a szilveszter éjszaka Kölnben nők ellen elkövetett támadások mögött nagyrészt Szíriából származó, nemrég regisztrált menedékkérők állnak - számolt be csütörtökön a Die Welt című német lap.
A rendőrség legfrissebb tájékoztatása szerint több mint száz rendőrségi feljelentést tettek annak kapcsán, hogy fiatal, többnyire ittas, külföldi származású férfiak fenyegettek, szexuálisan zaklattak vagy kiraboltak az újév beköszöntét ünneplő nőket a kölni dóm közelében.
A szilveszter éjszaka a helyszínen intézkedő rendőrök beszámolója a támadók kiléte kapcsán több tekintetben is szembemegy a rendőrség által hivatalosan közölt információkkal.
Wolfgang Albers, a helyi rendőrség vezetője korábban azt mondta, az elkövetők egy nagyjából ezer fős csoportból kerültek ki, akik "kinézetük alapján az arab vagy az észak-afrikai térségből származtak".
A rendőrök ezzel szemben - vezetőjüket cáfolva - a Die Welt című lapnak úgy nyilatkoztak, közel száz személyt igazoltattak a kölni dóm közelében szilveszter éjszaka, akiknek többsége szíriai, kisebb része észak-afrikai származású. Hozzátették, hogy a legtöbben nemrég Németországba érkezett menedékkérők, akik személyazonosságukat befogadóállomáson kiállított menedékkérelem-másolatokkal igazolták.
Az újság szerint nem csupán a helyszínen szolgálatot teljesítők beszámolói, hanem a kölni rendőrség január másodikán készített jelentése is ellentmond Albers korábbi kijelentésének. A Die Welt birtokába került dokumentumból az derült ki, hogy a támadók jelentős része menedékkérő volt.
A Die Welt arra is rámutatott, hogy a hivatalos beszámolók szerint az elkövetők elsődleges célja lopás volt, és a szexuális zaklatás másodlagos szerepet játszott a támadásoknál. Ezzel szemben a kölni rendőrök a német lapnak úgy nyilatkoztak, hogy "a többségében arab elkövetők esetén elsősorban szexuális cselekményekről volt szó, az ő szempontjukból, saját szexuális szórakozásukról."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


