Tűz alá vették őket Egyiptomban
Mexikó egy utazási irodát okol terroristának nézett turistái haláláért
Mexikó szerint egy egyiptomi utazási iroda a felelős azért a tragédiáért, amely szeptemberben történt, amikor az egyiptomi biztonsági erők terroristának néztek és megöltek nyolc mexikói turistát.
2016.01.07 14:14MTIClaudia Ruiz Massieu mexikói külügyminiszter szerdán azt mondta, hogy minderről a vizsgálat végén járó egyiptomi kormány értesítette őt.
A szóban forgó baleset el-Vahát régióban, Kairótól 250 kilométerre délnyugatra történt. A sivatagi szafarin résztvevő turisták és kísérőik a főútról letérve éppen ebédszünetet tartottak, amikor egy katonai repülőgép és több harci helikopter tűz alá vette őket.
Szemtanúk beszámolói szerint a helyszínre érkező katonák és rendőrök is bekapcsolódtak a támadásba. A nyolc mexikói turistán kívül négy egyiptomi is életét vesztette.
Az egyiptomi idegenforgalmi tárca szóvivője akkor úgy nyilatkozott, hogy a járművek tiltott területen haladtak át, és nem rendelkeztek a sivatagi szafarikhoz szükséges engedélyekkel, továbbá nem egyeztettek a helyi hatóságokkal. Ugyanakkor ennek ellentmondó, a túlélőkre hivatkozó értesülések is nyilvánosságra kerültek, amelyek szerint a túravezetők előzetesen egyeztettek a helyi hatóságokkal.
A mexikói külügyminiszter mostani bejelentése szerint az egyiptomi "idegenforgalmi minisztérium megállapította, hogy a közigazgatási hatóságoknak és az utazási irodának pontosabb ismeretekkel kellet volna rendelkezniük az engedélyről, s így a végső felelőség őket terheli".
Egyiptomban sajtótilalmat rendeltek el mind a történtekkel, mind az ügy vizsgálatával kapcsolatban. Kairó akkor mindössze annyit jelentett be, hogy tévedésből végeztek a turistákkal, akik egy olyan tiltott területen tartózkodtak, ahol a biztonsági erők éppen terrorellenes hadműveleteket folytattak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


