Terrorizmus
Kairó belvárosában tüzet nyitottak egy turistabuszra
A rendőrség szerint nincs halálos áldozata a támadásnak.
2016.01.07 11:30MTIRálőttek egy izraeli turistákra várakozó buszra csütörtökön a gízai piramisokhoz vezető főúton; sebesültekről nincs hír.
Az al-Vafd című újság szerint arab izraeliekről van szó, ezt időközben az izraeli külügyminisztérium is megerősítette.
A biztonsági forrásokra hivatkozó al-Maszri al-Jóm című lap szerint a támadáskor a turistabusz a piramisokhoz vezető al-Haram úton található Három Piramis nevű szálloda előtt várakozott a hotelből éppen kijövő izraeliekre. A turisták az eddigi ismeretek szerint nem sérültek meg, mindössze a buszban és az épületben keletkeztek károk.
A belügyminisztérium biztonsági sajtófőnökének közleménye szerint körülbelül 15 ember gyülekezett a szálloda környékén, majd kivonultak a főútra, és ahogy elhaladtak a hotel előtt, petárdákat lőttek az épület előtt álló biztonságiakra. A közlemény szerint a rendőrök felléptek a csoporttal szemben, az egyik támadó ekkor sörétes fegyverrel lőtt a buszra.
Egyes szemtanúk szerint éles fegyver is eldörrent a támadók oldalán, ezt azonban hivatalos források nem erősítették meg. A gízai biztonságügyi igazgatóság vezetője, Háled es-Salabi az iszlamista indíttatású merényletet sejtető hangok megelőzése érdekében határozottan kijelentette: nem terrortámadásról, hanem bűnügyi esetről van szó.
Az al-Maszri al-Jóm első jelentései még arról szóltak, hogy két merénylő motorbiciklin érkezett, majd miután a biztonsági erők sikeresen elüldözték őket, menekülőre fogták, és behajtottak egy mellékutcába, de egyiküket röviddel később elfogták. Az akcióban a lap biztonsági forrásai szerint tűzpárbaj is zajlott a rendőrök és a merénylők között.
Az elfogott elkövető kihallgatását végző nemzetbiztonsági tisztek jelenleg azt próbálják kideríteni, kapcsolatban áll-e valamely, az országban tevékenykedő terrorszervezettel - írta az al-Maszri al-Jóm.
A lap szerint a belügyminisztérium szóvivője közvetlenül a sajtóhírek megjelenése után közölte, hogy a támadás mögött a Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom körülbelül tizenöt fiatal tagja áll. A tárca későbbi közleményeiben nem említették az elmozdított elnök, Mohamed Murszi mögött álló szervezetet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


