Bombariadó
Amerikai felderítőgépek szálltak fel Japánból
Észak-Korea partjaihoz repülnek, hogy adatokat szerezzenek a phenjani rezsim nukleáris tesztjéről, egy nappal az után, hogy saját állításuk szerint hidrogénbombát robbantottak az észak-koreaiak.
2016.01.07 09:09MTIAz Okinava szigetén lévő Kadena bázisról legalább három gépet láttak felszállni. Pontos küldetésük nem ismert, de az AP amerikai hírügynökség szerint az lehet a feladatuk, hogy megpróbálják megállapítani, mi is történt pontosan Észak-Koreában. Az egyik repülő ugyanis egy kifejezetten fegyverzetkorlátozási megállapodások ellenőrzésére szolgáló, RC-135S típus.
A Fehér Ház szóvivője korábban arról számolt be, hogy az Egyesült Államok további bizonyítékokat gyűjt, és együttműködik a térség országaival, hogy feltárják, mi igaz a phenjani bejelentésből. Japán már bejelentette: repülőgépei nem találtak az állítólagos észak-korai atomkísérletből származó radioaktív anyagot a 3 és 10 kilométeres magasság között gyűjtött pormintákban. A szigetország atomügyi hivatala arról is beszámolt, hogy az országszerte elhelyezett 300 mérőállomás egyike sem jelzett megemelkedett sugárzási szintet.
Közben Dél-Korea első válaszintézkedésként bejelentette: korlátozásokat vezet be az Észak-Koreával közösen üzemeltetett keszongi ipari parkban. Akinek nincs közvetlen köze az ott folyó munkához, azok mostantól nem léphetnek be a létesítménybe. Sem az ott működő cégek ügyfelei, sem potenciális vevői, sem a nekik dolgozó szolgáltató cégek munkatársai.
A demarkációs vonal északi oldalán található keszongi ipari parkban mintegy 120 dél-koreai cég, jobbára kis- és közepes vállalkozások gyártanak termékeket, divatcikkeket, kiegészítőket olcsó, észak-koreai munkaerővel. A kommunista ország 53 ezer állampolgára dolgozik a telepen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


